1. mássalhangzó: a nyelv és a szájpadlás eleje közt képzett réshang, a zs zöngétlen párja.

2. ennek írásjegye (s, s). | <rövidítésként:> ▸ s ▸ s ▸ s

és. jelen s múlt; ki s be; hívlak, s nem jössz; ▸ s a többi

1. <tiltás v. tagadás kif-ére; m-értékű szóként is.>

2. (felsz módú igével) <tiltás, tagadó kérdés v. kívánság kif-ére.> ne jöjj!; ne mindig én menjek! | biz <kif-ekben.> ▸ ugyan ne mondd ne beszélj! ▸ ne is mondd ▸ akár ne is akár ne is kérd, úgysem adja oda.

3. (felsz módú igével) <töprengés bizonytalan v. szerénykedő kif-ében, kérdő alakú m-ban.> ne üljünk le egy padra?

4. (felt módú igével) <annak kif-ére, hogy valaminek a bekövetkezése nem kívánatos.> bár ne jönne. | ▸ miért ne

5. (felt módú igével) <tagadó kérdés formájú erős állításban.> ki ne tudná?

6. (felsz v. felt módú igével) <tagadó értelmű főm után vmely körülmény tagadásának kif-ére.> nem mehetek el anélkül, hogy ne szólna v. szóljon. | <erős állítás kif-ére.> lehetetlen, hogy ne láttam volna.

7. (felsz módú igével) <célhat mellékm-ban, annak kif-ére, hogy a cél valaminek az elkerülése.> elbújt, hogy ne lássák.

[?fgr ]

1. nép biz <tegezett személyhez:> itt van, tessék! ne, egyél! | ▸ ne neked!

2. <állathívogató v. -terelő szóként.> coca ne!; ne, te bimbó!

[←né(zd) v. hangut]

▸ ne te ne!

[↔ne² ]